Living Through Extremes in Process Drama

Abstract

Bethlenfalvy Ádám könyve arra a folyamatra reagál, amely a drámapedagógiát egy pusztán formára épülő módszertanná egyszerűsíti. A helyzetek megélése, a kreativitás, az alkotás, a színházi elemek sokszor eltűnnek a gyakorlatból. Ennek, a problémának megoldására kezdett a szerző egy két területet összekapcsoló akciókutatásba. Az egyik terület a Dorothy Heathcote korai munkásságával fémjelzett Living Through Drama, a másik Edward Bond kortárs brit drámaíró munkássága, színházelmélete és darabjai. Bethlenfalvy azt kutatta, hogy miként lehet Drama Eventet, azaz az önmagunkkal, és a társadalommal kapcsolatos kérdések felvetésére alkalmas színházi pillanatot létrehozni a living through improvizációkra épülő drámaórákban. A problémát felvető bevezető után az első fejezet a Living Through Drama (LTD) területét mutatja be. Ennek részeként a területről született elméletek is bemutatásra kerülnek. A fő hangsúly az LTD négy úttörőjének (Dorothy Heathcote, Gavin Bolton, Cecily O’Neill és David Davis) konkrét drámaóráinak értelmező bemutatásán van. A második fejezet a Drama Event fogalmán keresztül mutatja be Edward Bond komplex drámaelméletét, valamint összekapcsolja ezt pszichológiai, pedagógiai és filozófiai elméletekkel. Bond színháza arra keresi a választ, hogy miként lehet a brechti elidegenítés nélkül, a történetben maradva olyan pillanatokat teremteni, amelyeken nem tudnak úrrá lenni a bevett társadalmi narratívák, hanem a nézőknek maguknak kell kitölteniük a színpadon teremtett jelentésbeli űrt. A harmadik fejezet a két terület módszertanából mutat be olyan alkalmazható elemeket, amelyek segítik a drámatanár munkáját. Mindez David Davis egyik drámaórájának bemutatásából és kritikai elemzéséből indul ki. A negyedik fejezet a kutatás elméleti és módszertani elemeit mutatja be. A két ciklusban megvalósuló akciókutatás tíz különböző csoporttal megvalósuló tizenkilenc drámaóra során gyűjtött adatokra épül. A kutató öt különböző, elsősorban kvalitatív adatgyűjtési technikát alkalmazott, majd az elemzésben a kritikus incidensekre fókuszálva értelmezte az összegyűlt adatmennyiséget. Az ötödik fejezetben a szerző ismerteti az akciókutatás során megvalósított drámaórákat, és elemzi a rögzített adatokat. Az akciókutatás két ciklusban valósult meg. Az első fázisban alsótagozatos diákokkal, a másodikban középiskolások részvételével valósultak meg a drámaórák. Az első ciklus számos fontos drámapedagógiai alapkérdéssel kapcsolatos új szempontot kínál. Olvashatunk például arról, hogy miként van kölcsönhatásban a fikció és a valóság viszonyáról a megértésben, vagy arról, hogy mitől válik egy fiktív történet extrémmé, és ez miként hat a résztvevőkre. Emellett a tárgyak és a tér használatával kapcsolatos új meglátások is megfogalmazódnak. Az első ciklus fő tanulsága, hogy a résztvevők nem tudnak Drama Eventet létrehozni anélkül, hogy rendelkezésükre állnának olyan dramaturgiai és a színház céljaival kapcsolatos ismeretek, amelyek segítik, hogy alkotókká váljanak. fogalmazódnak. Az első ciklus fő tanulsága, hogy a résztvevők nem tudnak Drama Eventet létrehozni anélkül, hogy rendelkezésükre állnának olyan dramaturgiai és a színház céljaival kapcsolatos ismeretek, amelyek segítik, hogy alkotókká váljanak. Így a második ciklusban résztvevő középiskolásoknak már a drámaóra részeként kínált a kutató olyan dramaturgiai struktúrákat, amelyeket beépíthettek a maguk által tervezett improvizációkba. Míg a könyv nem kínál receptszerűén megvalósítható drámaórákat, a különböző drámaórabeli helyzetek részletes bemutatása és elemzése rengeteg gyakorlati ismeretet is közvetít. A hatodik fejezet összegzi a kutatás eredményeit, melyeket a mai nemzetközi drámapedagógiai kontextusban értelmez. Kijelöl további lehetséges kutatási irányokat, illetve megfogalmazza, hogy milyen változásokat eredményezett a kutatás a szerző saját szakmai gyakorlatában.