Napjainkban, 2022-ben egyre gyakrabban elhangzó kérdés, hogy „mi végre is egy könyvtár?”. Sokan azok közül, akik azt gondolják, az emberiség fejlődik, különösen értetlenül állnak a felhalmozott könyvek kilométernyi sorai előtt, nem tudván, hogy a digitális könyvtár is könyvtár, és persze azt sem tudják, hogy még sokat kell várni arra, hogy az emberiség írott öröksége a numerikus világ részévé váljon. Az emberiség még ekkor sem fog fejlődni, de legyen elég annyi, hogy a technika igen. Ha Hunyadi Mátyás (1443–1490) magyar király könyvtárát, a Bibliotheca Corvinát tekintjük, hasonló kérdések mentén is követhetjük történetét. Miért és miként hozták létre azt a gyűjteményt, amely végül a Magyar Királyság (a maiaknál nem feltétlenül kulturáltabb) politikai vezetői szerint „pro decore Regni”, vagyis „az ország díszére” szolgált. Aragóniai Beatrix (1457–1508) és kíséretének Budára érkezése (1476) felgyorsította a gyűjtési folyamatot. Az 1470 és 1520 közötti Európában a nyugati kereszténység közös értékvilágban élt. Olyanban, amely akkor már egy évszázada ennek a keresztény világnak a közös gyökereit kereste, és vélte megtalálni a görög és római ókorban, illetve a kereszténység korai időszakában. A keresztény egyházon belül – ahogy egy Martin Luther (1473–1546) nevű szerzetes is – a korai egyházatyák és a személyes vallásosság szentjeinek szövegeit, a világi humanisták pedig az ókori szövegkorpuszt és ugyancsak a korai egyházatyáktól ránk maradt szöveges emlékeket adták ki, elemezték, értelmezték. Emellett gyűjtötték olyanokkal, mint Cosimo de’ Medici (il Vecchio 1389–1464), aki Firenzében a San Marco-rendházban alakíttatta ki a Bibliotheca Graeca és a Bibliotheca Latina termeket, és olyanokkal, mint Matthias Corvinus, aki hasonlóan cselekedett Budán.